
Jogász diplomámat 2012-ben szereztem a győri Széchenyi István Egyetemen, summa cum laude minősítéssel. Már az egyetemi évek során is szellemi tulajdonjogi kérdésekkel - így védjegyjoggal, szerzői joggal, szabadalmi joggal - kezdtem el foglalkozni, és ez az érdeklődés később is megmaradt. A győri jogi karon folytatott doktori tanulmányaim során a szellemi tulajdonjogok és a fenntartható fejlődés kapcsolódási pontjait vizsgáltam, amely témában írott disszertációmmal 2016 őszén PhD fokozatot szereztem, ezt követően pedig egyetemi adjunktusi, majd 2021-ben docensi kinevezést kaptam, és jelenleg is az egyetem Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékén oktatok, valamint 2022 óta a tanszék vezetője vagyok. 2019-ben alapítottuk meg egyetemi kollégáimmal a Vándor, Keserű, Trenyisán & Partners Ügyvédi Társulást, amely elsősorban társasági jogi, polgári jogi, szellemitulajdon-jogi és munkajogi szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Mind az ügyvédi praxisban, mind a kutatásaimban a kreatív ipar szereplőire és a hozzájuk kapcsolódó speciális polgári jogi kérdésekre helyezem a hangsúlyt. További információk a tanszéki honlapon.